Őrzés – védelmi ágazatunk munkatársai sikeresen felderítettek és tetten értek egy országosan tevékenykedő, „utazó” tolvaj csapatot.
Az elkövetők már hosszabb ideje, rendkívüli szervezettséget mutatva, egy általunk őrzött országos kereskedelmi hálózat üzleteit károsították meg jelentős mértékben. Főként könnyen tovább adható, komolyabb értéket képviselő fogyasztási cikkeket (tonhal konzervek, fogrémek, illatszer, vegyi áru stb.) tulajdonítottak el.
Taktikájuk szinte minden esetben az volt, hogy az 5-6 fős csapat egyik tagja a bejárat előtt figyelt, míg társai bementek az üzletbe, ahol 1-2 fő elterelte a vagyonőrök és a dolgozók figyelmét (állás keresés és egyéb érdeklődés indokával), míg társaik tele raktak egy bevásárlókocsit a már említett értékes fogyasztási cikkekkel, és kitolták a bejárati forgókereszt mellett figyelő társuknak. Ezzel a sorozatban végrehajtott tevékenységükkel komoly károkat okoztak az üzlethálózatnak.
Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink felderítő munkájának eredményeképpen, az érintett hálózat Gárdonyi üzletének dolgozói aktív közreműködésével , a Cop – Group Security Kft. vagyonőrei érték tetten az elkövetői kör 4 tagját, akik ellen azóta előzetes letartóztatásuk mellett folyik a rendőrségi eljárás.
Az elkövetői kör felszámolásában aktívan részt vett munkatársainkat jutalomban részesítettük.