35. Rendőr Horgász Európa Kupa 2024. Belgium-Gent

Ismét eltelt egy év és ezúttal Európa rendőr horgászai Belgiumban találkoztak, hogy összemérjék tudásukat és ápolják baráti kapcsolataikat a szokásos éves versenyükön, a Rendőr Horgász Európa Kupán. Az idei verseny szeptember 20-21. között került megrendezésre Gentben, az ottani evezőspályán és az onnan nem messze található Sea Canal Gent – Terneuzen hajózási csatornán.

A Cop-Group Security Kft. ebben az évben két rendőr csapatot is támogatott, köztük hagyományosan a Nemzeti Rendőr Horgász Válogatott Csapatot – akik cím védőként érkeztek a helyszínre és az elmúlt években sikert-sikerre halmoztak – valamint egy regionális csapatot.

A két napos verseny során most nem állt mellénk a szerencse és egyik csapatunknak sem sikerült az élen végeznie.

A 35. Rendőr Horgász Európa Kupát a házigazda belga csapat nyerte 69 ponttal, mögöttük a holland csapat végzett 72.5 ponttal, őket szorosan követve a német csapat szerezte meg a harmadik helyezést 77.5 ponttal. A Magyar Nemzeti Rendőr Válogatott végül az olaszok mögött az 5. helyen végzett 93 ponttal, az angol és az ír csapatokat megelőzve. A regionális csapatunk is tisztességgel helyt állt a versenyben és a 8. helyen zárta a versenyt.

Egyéni versenyben a magyarok közül a Nemzeti Csapat tagjai dr. Furkó Kálmán és Lakatos Attila, valamint a regionális csapatban versenyző Szabó István szerepeltek a legjobban, ők egyaránt 15 pontot gyűjtve zárták a két fordulót, amivel a mezőny első felében végeztek.

A magyar nemzeti csapat tagjai:
Lakatos Sándor, Lakatos Attila, dr. Furkó Kálmán, Tímár Károly, Gál Zoltán és Horváth Béla (tartalék-segítő)

Regionális 1-es csapat tagjai:
Pregun Tamás, Szabó István, Pelyák István, Koródi Imre, Balog Gábor és Reményi Zsolt (tartalék-segítő)